A K&H férfi kézilabda liga 1. fordulójában az OTP Bank-Pick Szeged otthonában lépett pályára az ETO University Handball Team. A hazai együttes az első félidőben fokozatosan építette fel előnyét, és hétgólos vezetéssel vonulhatott szünetre. Csapatunk a második játékrész hajrájában négy találatra is felzárkózott, végül azonban 32–27-es szegedi győzelemmel zárult az összecsapás.
Kopornyik Zsolt vezetőedző a kapuban Pásztor Imrének szavazott bizalmat, míg védekezésben az Enomoto, Dely, Kušan, Bognár, Győri Mátyás, Hári hatos kezdte a találkozót.
Hazai találattal indult a mérkőzés, csapatunk első támadásából viszont nem sikerült gólt szerezni. A második percben hétmétereshez jutott a Szeged, Pásztor Imre azonban hárítani tudta a büntetőt. Az ETO első találatát Győri Mátyás szerezte.
A folytatásban a hazaiak tudták hatékonyabban kihasználni lehetőségeiket, és a 10. percre 7–3-as előnyt alakítottak ki. Negyedóra elteltével továbbra is négy találat választotta el a két együttest, csapatunk azonban nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez.
Az első félidő utolsó tíz percére fordulva 12–7-es szegedi vezetést mutatott az eredményjelző. A játékrész hajrájában tovább növelte előnyét a hazai együttes, így 20–13-as állással vonultak szünetre a csapatok.
A második harminc percre Győri Kristóf érkezett az ETO kapujába. Csapatunk igyekezett csökkenteni hátrányát, a Szeged azonban tartani tudta a korábban kialakított különbséget. A 43. percben 25–17-es hazai vezetésnél Kopornyik Zsolt időt kért.
A hajrához közeledve 27–20-as állással fordultak a csapatok, az ETO azonban nem engedte el a mérkőzést. Együttesünk az utolsó percekben fokozatosan dolgozott le hátrányából, és négy perccel a találkozó vége előtt már csak négy gól volt a különbség (29–25).
A végjátékben a Szeged megőrizte előnyét, így végül 32–27-es hazai győzelem született. Csapatunk két nehéz idegenbeli mérkőzéssel kezdte a bajnoki szereplést, a folytatásban pedig már hazai pályán vár újabb feladat az ETO-ra.
Kopornyik Zsolt: „Azt gondolom, hogy az első félidőben nem találtuk azt a ritmust, amit az elmúlt időszakban játszottunk, illetve amit szerettünk volna játszani. Nyilván ebben a Szegednek is nagy szerepe volt. Támadásban elkövettünk technikai hibákat, emellett több tiszta gólhelyzetet is kihagytunk, aminek következtében ellenfelünk el tudott lépni tőlünk. Védekezésben ugyanakkor azt gondolom, hogy a mérkőzés egészét tekintve voltak jó, sőt kifejezetten jó periódusaink felállt fal ellen. Ennek köszönhetően a kapusaink is hatékonyabban tudtak teljesíteni. Azokban az időszakokban viszont, amikor rendezetlenné vált a játékunk, a Szeged ezt kihasználta és növelni tudta a különbséget. A második félidőben végig hajtottunk, és ennek köszönhetően vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Az utolsó 15 percben megmutattuk, hogy nem adjuk fel, és jelentősen csökkenteni tudtuk a hátrányunkat. Egyértelmű, hogy a Szeged nagyon erős csapat, ugyanakkor úgy érzem, mi sem vallottunk szégyent. Látjuk, miben kell javulnunk, ezeken dolgozni fogunk, hiszen a következő mérkőzésünkön mindenképpen szeretnénk pontokat szerezni.”
Füzi Dániel: „Először is szeretnék gratulálni a Szegednek a győzelemhez. Mindig jó érzés Szegeden játszani, főleg ilyen kiváló sportemberek ellen.A mérkőzésről azt gondolom, hogy az eredmény nagyjából megmutatja, mi történt a hatvan perc során. Számunkra igazából a következő találkozóval kezdődik a bajnokság érdemi része. Innentől fel van adva a lecke, most már élesben kell megmutatnunk, mire vagyunk képesek.”







