Jól halad sérültjeink rehabilitációja

Az ETO University Handball Team együttesénél az elmúlt időszakban két játékos is komoly sérülést szenvedett. Egy biztos az idei szezonban már sem Dely Mártont sem pedig Gerdán Tibort nem láthatjuk a pályán.

Február 22-èn a Csurgó elleni mérkőzésen szenvedett vállsérülést Gerdán Tibor, akin azóta már sikeres műtétet hajtottak végre.

„Április 3-án a Budai Egészségközpontban megműtöttek, a műtét sikeres volt és az addigi fájdalmak is elmúltak. Másnap délelőtt kar rögzítőben hazaengedtek, melynek használata még 2 hétig volt szükséges. A rehabilitáció a mostani fázisában az előírt kéz mozgatásának könnyebb gyakorlataival történik.” – mondta el Tibi.

Dely Márton egyhéttel később a Gyöngyös elleni mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A játékost azóta megműtötték.

„Nemrég kivették a lábamból a műtétkor berakott két csavart. Ezzel minden orvosi vizsgálat megvolt, valamint a műtét is teljesen rendben zajlott. Igazából elkezdhetem a rehabilitációt. Napról-napra haladok és azon dolgozom, hogy minél hamarabb csatlakozhassak a csapathoz.” – mondta el állapotáról Marci.

 „Szerencsére Marci műtétjénél minden rendben volt így időben meg tudtuk kezdeni a rehabilitációját. Ilyenkor a fókusz a kötőszövet rendezésén, a mozgástartomány növelésén és a kihagyott edzések miatti izomtömeg csökkenés minimalizálásán van. Nagyon szépen halad és minden nappal erősebb. Szerintem inkább visszafogni lesz majd nehéz, mert nagyon vágyik már vissza a pályára. Tibi rehabilitációja is elkezdődött. Szépen halad a folyamat, egyelőre az a cél hónap végére, hogy a teljes mozgástartományt elérjék a karjával . Ha ez sikerül, utána jönnek a további erősítő gyakorlatok, majd az erőnléti edzèsek csak ez után következhetnek. A teljes felépülés megközelítőleg még 3 hónapot vesz igénybe. Elmondhatjuk, hogy mindkét játékos jó kezekben van és magas színvonalon végzik a rehabilitációs munkát” – nyilatkozta Lattenstein Dániel csapatunk erőnléti edzője.

A srácoknak mihamarabbi felépülést kívánunk!

en_US