Category: Egyéb

  • A Szigetszentmiklós következik

    A Szigetszentmiklós következik

    Ismét hazai közönség előtt bizonyíthat a Győri ETO University Handball Team, amely szombaton a Szigetszentmiklós ellen lép pályára a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.  A zöld-fehérek az elmúlt héten mindkét mérkőzésüket elveszítették. Előbb a Balatonfüredtől kaptak ki és estek ki a Magyar Kupából, majd a bajnokságban a Tatabánya elleni rangadón maradtak alul. A feladat tehát adott volt…

  • Klubunk hivatalos közleménye a sajtóban megjelent híresztelések kapcsán.

    Klubunk hivatalos közleménye a sajtóban megjelent híresztelések kapcsán.

    Sajtóközlemény  Az elmúlt időszakban a Győri ETO University Handball Team-et érintő sajtóhírek kapcsán hangsúlyozzuk, hogy a klub és a csapat működésével, életével és belső ügyeivel kapcsolatos információkról – ahogy eddig, úgy a jövőben is – minden esetben kellő időben, hivatalos csatornáinkon keresztül tájékoztatjuk a közvéleményt. Gyakorlatunkhoz híven a folyamatban lévő ügyet annak lezárásáig ezúttal sem kommentáljuk. Amint lehetőség nyílik információt nyújtani a nyilvánosság részére, természetesen haladéktalanul megtesszük, addig is kérjük a szurkolók türelmét és megértését. Klubunk továbbra is elkötelezett a szezon…

  • Változik keretünk – egy távozó után BL győztes érkezik Győrbe

    Változik keretünk – egy távozó után BL győztes érkezik Győrbe

    Átalakulás zajlik a Győri ETO University Handball Team keretében. A klub vezetése értékelte a bajnokság eddig eltelt időszakát és változásokat eszközölt a játékoskeretben. Kölcsönben Budakalászon folytatja pályafutását csapatunk lengyel átlövője Patryk Pieczonka. A fiatal sportoló tavaly csatlakozott csapatunkhoz, ám az idei évadban kevesebb lehetőséghez jutott. A Budakalász megkeresése után a szakmai stáb úgy döntött, hogy…

  • Újra a TV-ben az ETO University HT

    Újra a TV-ben az ETO University HT

    Az M4 Sport tájékoztatása szerint az ETO University Handball Team következő két, idegenbeli találkozóját képernyőre tűzi. Így mind a november 23-i, Szeged, mind a december 7-i, Veszprém elleni rangadó látható lesz az M4 Sporton képernyőjén. Előbbi mérkőzés kezdő időpontja nem változik, utóbbi viszont a jogtulajdonos kérésének értelmében 17 óra 30 percre módosul. Időpontok:10. forduló: 2025.11.23.,…

  • Hit, akarat, fegyelem – vallja a születésnapos Szrnka Levente

    Hit, akarat, fegyelem – vallja a születésnapos Szrnka Levente

    Ma ünnepli születésnapját a nyáron Komlóról érkező Szrnka Levente. A 28 éves beálló párjával és kiskutyájukkal érkezett Győrbe, amelyet nagyon megszeretett. „Nagyon jól érzem magam Győrben. Ez egy kitűnő város fiatalok számára, nagyon élhető és minden adott ahhoz, hogy százszázalékosan a sportra tudjak koncentrálni. Győrnek egy nagyon nyugodt részén lakunk a párommal és a kiskutyánkkal,…

  • Nem sikerült a pontszerzés Tatabányán

    Nem sikerült a pontszerzés Tatabányán

    A K&H Férfi Liga 8. fordulójában az ETO University Tatabányán lépett pályára. Az első győri támadás Bombac góllal zárult, de ezt követően átvette az irányítást az eddig hibátlan Tatabánya. 4-3-as hazai vezetés után a Bányász egy 3-0-s szériával ellépett (7-3). Sőt a 15. perc elején már hat volt közte (11-5). Bombac vezetésével az ETO is…

en_US