A Kopornyik Zsolt vezette szakmai stáb kijelölte a 2026/27-es szezon csapatkapitányát és helyetteseit. A karszalagot Pásztor Imre viseli majd, aki csapatkapitányként vezetheti pályára az ETO University Handball Teamet, munkáját pedig Győri Mátyás és Hári Levente segíti helyettesként.
A K&H férfi kézilabda liga mérkőzésein így ezentúl Pásztor Imre vezetésével fut majd pályára csapatunk. Kopornyik Zsolt vezetőedző szerint a döntésben nemcsak a kapus rutinja, hanem személyisége, közösségben betöltött szerepe és vezetői kvalitásai is meghatározóak voltak.
„Igazság szerint már többször, különböző időszakokban dolgoztam együtt Pásztor Imivel, klubcsapatnál és a válogatottnál is, Győrben pedig ő az egyik rangidős játékos. A választásnál azonban sokkal inkább az volt meghatározó, hogy olyan karakterre van szükségünk, akit a közösség elfogad, és aki szeretne tenni is ezért a közösségért. Egy csapatkapitány feladata nem merül ki abban, hogy bizonyos dolgokat kiválasszon vagy elintézzen. Közösséget kell építenie, vezetnie és támogatnia kell a társait. Azt gondolom, Iminek megvannak ehhez a kvalitásai. Jó ember, határozott, vannak elképzelései, így méltán szolgált rá arra, hogy csapatkapitányként vezesse a győri együttest. Ennyi új érkező mellett azt is szerettük volna látni, hogyan alakul és hogyan működik a közösség. Imi nagyon aktív szerepet vállalt abban, hogy a játékosokat a közös úton tartsa, és ez is megerősített bennünket abban, hogy ő a megfelelő választás. Bízom benne, hogy ezt a feladatot is sikerrel oldja meg. A helyetteseivel együtt fontos támaszai lesznek a csapatnak, a szakmai stábnak és a klubnak is.” – fogalmazott Kopornyik Zsolt.
Pásztor Imre 2023 nyarán, még az NB I/B-ben csatlakozott az ETO-hoz. Első győri szezonjában bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett a csapattal, majd az élvonalban is együttesünk egyik meghatározó játékosává vált. Védéseivel, stabil teljesítményével és hozzáállásával az elmúlt három évben folyamatosan bizonyította, hogy nemcsak a kapuban, hanem azon kívül is lehet rá számítani.
Az NB I/B-s bajnoki címtől az élvonalig vezető közös út most újabb fontos állomáshoz érkezett: Pásztor Imre immár csapatkapitányként képviselheti az ETO-t. Kinevezése kapcsán három kérdést tettünk fel neki az új szerepről, a felelősségről és arról, milyen csapatkapitány szeretne lenni.
Mit jelent számodra, hogy téged választottak csapatkapitánynak, és mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad?
„Az első, ami eszembe jutott, hogy megtisztelő a felkérés, és hatalmas elismerés számomra. Egyben nagyon jó visszajelzés is arról, hogy akár a pályán, akár az öltözőben olyan teljesítményt nyújtok és olyan szerepet töltök be, ami alapján érdemesnek tartanak erre a feladatra.”
Milyen csapatkapitány szeretnél lenni – inkább az öltözőben, a pályán, vagy mindkét helyen szeretnél vezér lenni?
„Mindkét helyen szeretnék vezér lenni, és olyan csapatkapitány, aki mindig a klubot és a csapatot tartja szem előtt. Szerencsére pályafutásom során több olyan csapatkapitányom is volt, akiktől ezen a téren is rengeteget tanulhattam.”
Ha egy dolgot megígérhetnél a csapatnak és a szurkolóknak csapatkapitányként erre a szezonra, mi lenne az?
„Ígérni nem szeretek, de azt a csapat nevében is mondhatom, hogy minden mérkőzésen az elsőtől az utolsó sípszóig küzdeni fogunk. A társaimnak pedig azt ígérhetem, hogy mindig a csapat érdekeit fogom a lehető legjobban képviselni.”







