Így halad Krakovszki Zsolt és Milos Bozovic rehabilitációja

Januárban két kulcsemberét is elveszítette az ETO University HT. Az év elején a magyar válogatott épphogy megkezdte a felkészülését az Európa-bajnokságra, amikor az egyik első edzésen Krakovszki Zsolt bokasérülést szenvedett, míg a közvetlenül a kontinenstorna előtt a montenegrói válogatottból Milos Bozovic dőlt ki. Játékosaink egyelőre még nem állhatnak a szakmai stáb rendelkezésére, így ők biztosan nem léphetnek pályára Csurgón.

Mihamarabbi visszatérésükön nem csak ők, hanem az ETO University szakmai stábjának egészségügyi részlege is gőzerővel dolgozik.

„Milossal és Zsolával is csak olyan munkát végezhetünk, ami nem terheli a sérült részt – mondja Spánitz Bálint, az ETO University HT fizioterapeutája. Fontos az izmok és az ízületek karbantartása, erre nagy hangsúlyt fektetünk. Milosnak négy hétig kell rögzítőt viselnie. Különböző gyakorlatokkal próbáljuk őt szinten tartani. Zsolával azonnal elkezdtük a rehabilitációt, amint lekerült a lábáról a gipsz. Ezt követően bokarögzítő csizmát viselt, amit szerencsére már el tudtunk hagyni. Egyre jobban megy a séta, így azt mondhatom, hogy szépen haladunk a cél felé. Nagyon motivált, és minden megtesz azért, hogy minél hamarabb pályán léphessen. Mindkét játékos visszatérésére van egy terv, de ezen viszonylag sokat kell változtatni, hiszen minden nap más és más. Rugalmasak vagyunk, és az a célunk, hogy a játékosok teljesen egészségesen, a lehető legjobb fizikai állapotban tudjanak becsatlakozni az edzésmunkába.”

„Egyelőre Bálint foglalkozik többet sérült játékosokkal – ezt már Lattenstein Dániel mondja, a csapat erőnléti edzője. Ahogy javul az állapotuk, úgy kezd ez az arány megváltozni, és idővel már nekem kell nagyobb szerepet vállalnom. Ez is egy csapatmunka, csak a pályán kívül. Az orvosok, a gyúró, és a szakmai stáb minden egyes tagja azon dolgozik, hogy a visszatérés a lehető legzökkenőmentesebb legyen.”

en_US