Ragyogó kezdés után nagyot küzdött, és nyert az ETO

A K&H Férfi Liga 9. fordulójában az ETO University a Szigetszentmiklóst fogadta.

Kilvinger Bálint együttese ragyogóan kezdett az újonc ellen. Pásztor négy védéssel indított, támadásban pedig Bozsovics nyújtott extrát, a montenegrói válogatott szűk hét perc alatt három gólt lőtt. A 6-0-ás győri villámrajt jó alapot adott a folytatásra. Bár három hazai hétméteres is kimaradt, így is tovább növelte előnyét az ETO, a 21. percben Eklemovics gólja után már 13-5-ös győri vezetést mutatott az eredményjelző. Az első félidőben egyébként bemutatkozott a zöld-fehérek új szerzeménye, a korábbi német válogatott Christian Dissinger. A Szigetszentmiklós az első félidőben négyszer betaláló Lakosy góljaival tartotta a lépést, és egy 4-1-es hajrának köszönhetően fel is zárkózott a vendégcsapat, így a szünetben háromra apadt a győri előny (15-12).

A folytatásban kétszer is feljött mínusz egyre az SZKSK (17-16, 18-17), de ekkor még egyszer sem támadhatott az egyenlítésért Imre Vilmos együttese. Sőt! Bozsovics egymás után két gólt lőtt, majd Krakovszki is értékesített egy ziccert, így négyre nőtt az ETO előnye (21-17). Sokáig 3-4 góllal vezetett Kilvinger Bálint együttese, a hajrát azonban nehézzé tette a saját maga számára a győri csapat. Pedig az 51. percben Lakosy hetes kimaradt, így az ötgólos vezetésért támadhatott az ETO, de a Szigetszentmiklós egy 3-0-ás rohanással négy perc alatt visszajött egy gólra (24-23). Az egyenlítésért is támadhattak a vendégek, de ezt a lehetőséget nem tudták gólra váltani. Az utolsó bő két percet pedig 3-1-re lehozta a csapat, Szöllősi két gólt lőtt, a találkozót pedig Dely üreskapus gólja zárta le. Az ETO University nagyot harcolt, és végül a hat gólt szerző Bozsovics és a tíz védést bemutató Pásztor vezérletével megérdemelt, 28-25-ös győzelmet aratott.

Az ETO University HT november 23-án, vasárnap a Szeged otthonában lép pályára.

K&H Férfi Liga, 9. forduló
ETO University HT – Szigetszentmiklósi KSK 28-25 (15-12)

V.:
Hornyik Zs., Zörgő R.
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok, 600 néző

ETO: Pásztor – Krakovszki Zs. 1, Stepancic 3, Kusan 4, Szöllősi B. 4 (2), Bozsovics 6, Hári 4 (1). Csere: Brasen (kapus), Vilovski, Eklemovics 2, Szrnka 2, Dissinger, Dely 2, Tárnoki. Vezetőedző: Bálint Kilvinger

Szigetszentmiklós: Holló – Lakosy 6 (3), Butorac 4, Kovács M. 3, Davidovics 2, Tóvizi 2, Spacsek 1. Csere: Mojsilov (kapus), Van Dijk 1, Mazák, Turák, Hoffmann 1, Pulay 2, Gábori, Brandt 3. Vezetőedző: Imre Vilmos

Kiállítások:
2 perc, ill., 4 perc.
Hétméteresek: 3/7, ill., 5/6.

Piros lap: Turák Félix (57. perc)

Kilvinger Bálint, az ETO University HT vezetőedzője: „A két pont volt a legfontosabb, ezt helyeztük az előtérbe. Kiválóan kezdtünk, jó volt a védekezés, és a kapusteljesítmény, és elől is bejöttek a húzásaink. A félidő végét egy picit elrontottuk, hiszen 5-6 gólos vezetés helyett csak három maradt az előnyünk. A hajrában nagyot küzdöttünk, mindenki csúszott mászott, és ennek köszönhetően nagyon fontos győzelmet arattunk. Nagyon kellett ez a siker, amit megérdemeltünk.”

Imre Vilmos, a Szigetszentmiklósi KSK vezetőedzője:„A meccs legnagyobb tanulsága az, hogy nem elég 50 percig jól játszani. A mérkőzés elején mutatott 10 perces rövidzárlatot nem értem, kicsit úgy tűnt, mintha nem álltunk volna készen a találkozóra. Aztán magunkhoz tértünk, és azt játszottunk, amit tudunk. A hajrában a nagy akarás hibákat eredményezett. Megérdemelten nyertek a hazaiak.”

Milos Bozsovics, az ETO University HT játékosa: „Nagyon akartuk a győzelmet a mai napon. Remekül kezdtünk a találkozót, aztán ezt követően sajnos a Szigetszentmiklós fel tudott zárkózni. A csapat nagyot harcolt az egész mérkőzésen. Hittünk egymásban, és sokat tettünk a győzelemért, ami rengeteget jelent nekünk. Megyünk tovább azért, hogy elérjük a céljainkat.”

Brandt Balázs, a Szigetszentmiklósi KSK játékosa: „Nem álltuk készen az elején. Aztán tizenöt perc alatt bemelegedtünk, és elhittük, hogy tudunk gólt lőni. Elkaptuk a fonalat, és próbáltunk zárkózni. A hajrában sajnos nem hoztunk jó döntéseket, ebből mindenképpen tanulnunk kell.”

en_US