Ismét hazai közönség előtt bizonyíthat a Győri ETO University Handball Team, amely szombaton a Szigetszentmiklós ellen lép pályára a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
A zöld-fehérek az elmúlt héten mindkét mérkőzésüket elveszítették. Előbb a Balatonfüredtől kaptak ki és estek ki a Magyar Kupából, majd a bajnokságban a Tatabánya elleni rangadón maradtak alul. A feladat tehát adott volt Kilvinger Bálintnak és a szakmai stábnak, hogy a csapatot újra a nyerő útra terelje.

„Úgy érzem a héten sikerült rendezni a sorainkat. Becsülettel felkészültünk a Szigetszentmiklós játékából. A legfontosabb az lesz, hogy hatvan percen keresztül koncentráljunk és küzdjünk. A jó egyéni teljesítmények mellett nagyon fontos lesz a csapatmunka is. Ebben a nehéz helyzetben mindenképp győzni szeretnénk hazai pályán.” – mondta el Kilvinger Bálint vezetőedző.

A Szigetszentmiklós jelenleg 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 5 vereséggel a tabella 7. helyén áll. A Balatonfüredet, a Komlót és a Csurgót győzte le, míg a Budai Farkasok ellen sikerült egy pontot szerezni hazai pályán. Legerősebb góllövőjük Butorac Bruno 33 lőtt góllal, őt követi Van Dijk Destin 31 és Schmid Péter 30 találattal.
„A hibáinkat folyamatosan elemezzük és tanulunk belőle. Pozitívak vagyunk és csak előre tekintünk” – tette hozzá Szrnka Levente.
Időpont: 2025. november 15., szombat – 18:00
Helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr
Játékvezetők: Hornyik Zsolt Péter, Zörgő Róbert István







