„8 év után egy teljesen új városba, új közegbe kerültem” – interjú Tárnoki Márkóval

A nyáron Balatonboglárról érkezett Győrbe Tárnoki Márkó, aki a NEKA mezét cserélte zöld-fehérre. A 23 éves balszélsőt fél év elteltével kérdeztük a tapasztalatairól.

„Eleinte kicsit furcsa érzés volt, hogy 8 év után egy teljesen új városba, új közegbe kerültem – mondja Tárnoki Márkó. Szerencsére elég gyorsan ment a beilleszkedés, hiszen a klub és a csapattársaim nagyon segítőkészek voltak, így gördülékeny volt a váltás.”

Tárnoki főként védekezésben nyújtott maradandót az ősszel. A fiatal játékos nem az ellenfelek kedvence, ez pedig a csapat szempontjából nagyon hasznos tulajdonság. Ahogy az is, hogy Márkó is igazi csapatember.

„Egyéni szinten szeretnék folyamatosan fejlődni, és minél jobb, stabilabb teljesítményt nyújtani a pályán. Emellett természetesen a csapatcélok a legfontosabbak. A szezon előtt kitűzött 3-5. hely megszerzését reálisnak tartom. Úgy gondolom, hogy a csapat idáig jól teljesített, hiszen az előzetesen kitűzött pozíciók egyikén zártuk az őszt, azonban sajnos voltak fájó vereségeink is. Arra törekszünk, hogy a szezon második felében ez minél kevesebbszer forduljon elő, és az év végén egy olyan helyezéssel zárjuk a bajnokságot, amely megfelel az előzetes célkitűzésünknek.”

A csapattal együtt Tárnoki Márkó is gőzerővel készül a bajnokság február eleji folytatására. Az ETO 26-osa emellett igyekszik a szabadidejét is hasznosan tölteni.  

„A hétköznapjaim főként edzéssel és tanulással telnek. A szabadidőmben szívesen társasozok, vagy padelezek a barátaimmal, de szeretek olvasni és videójátékozni is” – mesélte Márkó.

hu_HU