A K&H férfi kézilabda liga 10. fordulójában az ETO University Handball Team a Carbonex-Komló együttesét fogadja a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. A találkozó 2024. november 23-án, szombaton 18 órakor kezdődik. Jegyek még kaphatóak a mérkőzésre.
A Kilvinger Bálint által vezetett csapat eddig kilenc mérkőzést játszott a 2024/2025-ös bajnokságban, amelyből eddig hat bajnoki találkozóját megnyerte, míg hármat elvesztett. Az ETO az első fordulóban bravúros végjátékkal 31-30-as győzelmet aratott a Budakalász ellen, míg a második körben az Eger otthonában kilenc góllal bizonyultak jobbnak (26-35). A harmadik fordulóban a Csurgó együttesét győzték le 35-27-re hazai pályán a győri srácok, míg egy héttel később a Gyöngyös ellen arattak hat gólos győzelmet (32-26), míg az ötödik fordulóban idegenben a PLER-Budapest (31-38) együttesét győzték le. A bajnokságbeli első vereségét az Audi Aréna Győrben a rekordbajnok Veszprém HC ellen szenvedte el az egyesület, majd az OTP Bank-Pick Szeged otthonában lépett pályára a csapat, ahol 9 gólos vereséget szenvedett. A 8. fordulóban a Magvassy Sportcsarnokban a NEKA alakulatát látta vendégül az ETO, ahol nehéz félidő után, végül 39-30-as győri győzelem született. Legutóbb egy végletekig kiélezett, 80 gólos mérkőzésen két gólos vereséget szenvedtek Dean Bombacék a Ferencváros otthonában (41-39).
Szombaton a Carbonex-Komló látogat a Magvassy Mihály Sportcsarnokba. A Baranya vármegyei együttes jelenleg a tabella 9. helyén áll két győzelemmel, két döntetlennel és öt verséggel.
Jegyek még kaphatóak elővételben a jegymester felületén, valamint a helyszínen kapunyitástól, azaz 17 órától.
A találkozón a Kovács Tibor, Mándli Balázs játékvezető-páros fújja majd a sípot.
A mérkőzés előtt csapatunk Nagy Martin mondta el gondolatait.