A győztes úton maradnánk Egerben!

Szombaton újabb idegenbeli kihívás vár az ETO University Handball Team együttesére. A K&H férfi kézilabda liga 6. fordulójában csapatunk a bajnokság újonca, az Eger otthonában lép pályára. A találkozót 2026. október 17-én, szombaton 18 órától rendezik a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Két egymást követő bajnoki győzelemmel a háta mögött utazik Egerbe Kopornyik Zsolt együttese. Csapatunk a bajnokságot két nehéz idegenbeli összecsapással kezdte: a 4. fordulóból előrehozott mérkőzésen a One Veszprém otthonában 35–25-ös, majd az OTP Bank-Pick Szeged vendégeként 32–27-es vereséget szenvedett.

Ezt követően a MOL Tatabánya ellen már megszereztük első bajnoki pontunkat. Az Audi Aréna Győrben rendezett találkozón Bognár Alex utolsó pillanatokban szerzett góljával 24–24-es döntetlent értünk el.

A folytatásban aztán két hazai győzelem következett. A Ferencvárosi TC ellen a szeptember 11-én félbeszakadt bajnoki mérkőzés újrajátszásán magabiztos, 40–22-es sikert arattunk, majd legutóbb a Balatonfüredi KSE együttesét is sikerült két vállra fektetnünk. A 38–24-es győzelemnek köszönhetően csapatunk öt lejátszott mérkőzés után öt ponttal várja a bajnokság következő fordulóját.

Szombati ellenfelünk, az Eger újoncként kezdte meg szereplését a K&H Ligában. A hevesi együttes számára egyelőre nem alakult kedvezően a bajnoki rajt, hiszen hat lejátszott mérkőzésükön még nem sikerült pontot szerezniük.

Az egriek a 10. fordulóból előrehozott találkozón az OTP Bank-Pick Szeged ellen kezdték meg a szezont, ahol 50–24-es vereséget szenvedtek. Ezt követően a Csurgó ellen 27–17-re, majd a NEKA otthonában 28–22-re maradtak alul. A harmadik fordulóban a Dabas 33–28-ra győzött Egerben, majd a Ferencváros vendégeként egy végletekig kiélezett összecsapáson mindössze egy góllal, 31–30-ra kaptak ki. Legutóbb a rekordbajnok One Veszprém otthonában léptek pályára, ahol 48–29-es hazai győzelem született.

Bár az Eger még pont nélkül áll a bajnokságban, csapatunk számára fontos lesz, hogy az első perctől koncentráltan és fegyelmezetten kézilabdázzon. A cél egyértelmű: tovább vinni az elmúlt hetek lendületét, és újabb értékes bajnoki pontokkal hazatérni.

Kopornyik Zsolt vezetőedző így várja az Eger elleni szombati összecsapást: „Egy folyamatosan fejlődő veszélyes együttes otthonába látogatunk. Természetesen mind minden meccsen az első perctől kezdve koncentrálnunk kell, hiszen haza szeretnénk hozni a két pontot. Nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni. Az egri sportcsarnok egy speciális hely, ahol remek hangulat szokott lenni.”

A találkozó előtt Hári Leventét is kérdeztük, aki beszélt az elmúlt mérkőzések tapasztalatairól, a csapat jelenlegi formájáról és az Eger elleni várakozásairól.

A találkozót Hargitai Gábor és Markó Gábor vezeti majd.

Szombaton tehát újabb fontos feladat vár csapatunkra, amely Egerben szeretné folytatni győztes sorozatát.

hu_HU