Magabiztos játékkal szerezte meg idei első győzelmét az ETO University Handball Team a Ferencvárosi TC ellen. Csapatunk már az első percekben nagy tempót diktált, öt perc alatt hatgólos előnyt épített ki, majd a folytatásban tovább növelte a különbséget. A 22–10-es félidőt követően a második játékrészben sem lassított az ETO, és végül fölényes, 40–22-es győzelmet aratott a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
Kopornyik Zsolt vezetőedző ezúttal Győri Kristófnak szavazott bizalmat a kapuban, míg a mezőnyben Nagy Martin, Dely Márton, Bognár Alex, Tomislav Kušan és Hári Levente kezdte a találkozót.
Álomszerűen indult a mérkőzés csapatunk szempontjából. Az első találatot Győri Mátyás szerezte, ezt pedig zsinórban további öt ETO-gól követte, így az ötödik percben már 6–0-s hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A vendégek vezetőedzője gyorsan reagált, és időt kért, hogy megpróbálja rendezni csapata játékát.
A lendület azonban ezt követően sem tört meg. Fegyelmezett védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel és eredményes támadójátékkal folyamatosan növelte előnyét az ETO. A 10. percre már 10–1-re vezetett csapatunk.
A folytatásban is egyértelműen az ETO akarata érvényesült. Az első félidő utolsó tíz percére fordulva először nőtt tízgólosra a két csapat közötti különbség (17–7). A hajrában tovább nyílt az olló, így 22–10-es győri vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második félidőben sem változott a játék képe. Csapatunk továbbra is nagy tempóban, koncentráltan kézilabdázott, és biztosan őrizte a korábban kialakított előnyét. A 40. percben 28–16, öt perccel később pedig 30–19 állt az eredményjelzőn.
A stabil védekezéshez ezen az estén remek kapusteljesítmény is párosult: mindkét győri hálóőr 40 százalék feletti hatékonysággal védett, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy a vendégek támadásai rendre elakadjanak.
Tíz perccel a mérkőzés vége előtt továbbra is tizenegy találat volt csapatunk előnye, az ETO azonban a hajrában sem vett vissza. Az utolsó percekben ismét magasabb fokozatba kapcsolt együttesünk, tovább növelte a különbséget, és végül magabiztos, 40–22-es győzelmet aratott a Ferencvárosi TC ellen.
Sok idő azonban nem marad az ünneplésre, hiszen szerdán ismét a Ferencvárosi TC lesz az ellenfél. Ezúttal a Magyar Kupában találkozik egymással a két együttes: szeptember 30-án, szerdán 18 órától a Magvassy Mihály Sportcsarnokban újabb fontos összecsapás vár csapatunkra.
Kopornyik Zsolt: „Az első félidő első tizenöt percében megalapoztuk a mérkőzés végkimenetelét. Gratulálok a Ferencvárosnak, hiszen ők is nagy menetelesében vannak, és a pénteki Eger elleni győzelemhez különösen. Tartjuk az alázatot és a szorgalmat továbbra is, aminek nagyon örülök, főleg, hogy ilyen játékkal tudtuk megszerezni az első győzelmünket. Az első félidei védelmünk kimagasló volt, és a sebességet támadásban folyamatosan növelni tudtunk. De szerdán egy teljesen új mérkőzés kezdődik, hiszen egy kupameccsen bármi megtörténhet. Így folytatjuk a munkát. Amit meg szeretnék még jegyezni, hogy örülök, hogy a NEKA mellett van még egy olyan csapat, akik a fiatalokra építenek, azt gondolom ez plusszot ad a magyar kézilabdának.”
Dely Márton: „Gratulálok a Fradinak. Én is az első 15 percet emelném ki, és hogy végre két pontot ünnepelhettünk. Az egész találkozó folyamán jó tempót mentünk. Ez a játék jó alapot ad a következő fordulókra.”







