Vereséggel kezdtük a bajnokság második felét

Majdnem két hónapos szünet után folytatódott a K&H Férfi Liga, ahol a 14. fordulóban az ETO University Csurgóra látogatott.

Kilvinger Bálint együtteséből három kulcsember hiányzott sérülés miatt: Krakovszki Zsolt, Milos Bozovic és Szöllősi Balázs sem állhatott rendelkezésre, és az új igazolás Mislav Grgic sem játszott. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, 4 perc után 3-0-ára vezettek. Dissinger szerezte az első győri gólt (3-1), és Kusan is betalált, Pásztor pedig három védést is bemutatott az első hét percben. 6-2-re, és 9-5-re is ellépett a Csurgó az első félidőben, majd Dissinger gólerős játékával 10-9-re feljött az ETO. Ezt követően újabb két hazai találat következett, a félidő utolsó gólját pedig a télen szerződtetett Szmetán Máté szerezte hétméteresből (12-10).

Ahogy a második első találatát is Szmetán szerezte (12-11). Ezt követően egy 6-1-es sorozattal 18-12-re elhúzott a Csurgó, ez pedig végzetesnek bizonyult. Váczi jól védett, győri oldalon pedig ezúttal nem volt vezér. Bár Stepancic zsinórban három gólt szerzett (19-15), és Szmetán is magabiztosan értékesítette a heteseket, de így is csak mínusz háromra tudott zárkózni az ETO. A Csurgó végig vezetve megérdemelten győzött 25-20-ra, így visszavágott a szeptemberi vereségért.

Az ETO University február 14-én a NEKA vendége lesz.

K&H Férfi Liga, 14. forduló

Csurgói KK – ETO University HT 25-20 (12-10)

V.:
Bócz, Wiedemann
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 400 néző

Csurgó: Váczi – Szűcs B. 2, Brajovic 2, Ratkovic 1, Kiss B. 5, Herceg, Füstös 2. Csere: Zaponsek (kapus), Alilovic 7 (4), Gábor, Vasvári, Rotim 4, Urban, Bazsó 1, Németh B., Maracskó 1. Vezetőedző: Alem Toskic

ETO: Pásztor – Szmetán 5 (4), Stepancic 3, Vilovski, Kusan 3, Dissinger 4, Hári 4 (1). Csere: Brasen (kapus), Nagy M., Eklemovic, Szrnka 1, Dely, Tárnoki. Vezetőedző: Kilvinger Bálint

Kiállítások: 8 perc, ill., 6 perc.
Hétméteresek: 6/8 ill., 5/7.

Piros lap: 27. perc Szrnka Levente (ETO), 33. perc Nemanja Ratkovic (Csurgó)

Kilvinger Bálint, az ETO University HT vezetőedzője:A mérkőzés előtt megsérült Szöllősi Balázs, ami érzékenyen érintette a támadójátékunkat. A húsz lőtt gól ezt mutatja, de így is le a kalappal a srácok előtt. Mindent megtettünk, de a kimaradt hétméteresek visszavetettek minket, védekezésben masszívak voltunk de a támadójátékunk gyenge. Tanulni kell ebből, kevesebbet kell hibáznunk, és jönnek a győzelmek is.

Alem Toskic, a Csurgói KK vezetőedzője:Sok időnk volt felkészülni, jól sikerült, és a játékosok mindent megcsináltak, amit megbeszéltünk. Csapatmunka volt remek védekezéssel, a kapuban Váczi Dani remekül teljesített. Minden játékosom a maximumot hozta, egész meccsen jó tempót hoztunk.”

hu_HU