Ma ünnepli születésnapját a nyáron Komlóról érkező Szrnka Levente. A 28 éves beálló párjával és kiskutyájukkal érkezett Győrbe, amelyet nagyon megszeretett.
„Nagyon jól érzem magam Győrben. Ez egy kitűnő város fiatalok számára, nagyon élhető és minden adott ahhoz, hogy százszázalékosan a sportra tudjak koncentrálni. Győrnek egy nagyon nyugodt részén lakunk a párommal és a kiskutyánkkal, amit nagyon szeretünk. Egy karnyújtásnyira van a természet, ahol sokat szoktunk lenni, ha egy kis kikapcsolódásra vágyunk. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, túrázni, különböző wellness programokon részt venni a párommal.”

Szrnka nagy célokkal érkezett Győrbe, szakmailag szeretne fejlődni és az eddig megszerzett tudásával segíteni a csapatot.
„Véleményem szerint a csapat szerkezete nagyon jól van összerakva abból a szempontból, hogy vannak nagyon komoly tapasztalattal rendelkező idősebb játékosaink és mellettük nagy ambícióval rendelkező fiatalok. Ennek köszönhetően egy nagyon jó egyveleget tudunk alkotni, igaz a mostani eredmények azt mutatják van hova fejlődni. A csapat sikeréhez véleményem szerint három összetevőre van szükség: hit, akarat, fegyelem.”

„Csapaton belül nagyon jól érzem magam, nagyon befogadóak voltak a srácok már az első pillanattól fogva, úgyhogy csak pozitív érzéseim vannak. Természetesen új játékosként nem egyszerű egy másik csapat játékrendszerébe beilleszkedni, de mind az edzők mind a játékosok nagyon türelmesek és segítőkészek, ami felgyorsítja a folyamatot.”







