Advent második vasárnapján is pályán az ETO University HT

Vasárnap a K&H Férfi Liga 12. fordulójában az ETO University Handball Team a ONE Veszprém otthonában lép pályára. Kilvinger Bálint együttesének ez lesz az utolsó előtti mérkőzése a 2025-ös esztendőben.

„A bajnoki címvédőt senkinek sem kell bemutatni, mindenki tudja, hogy milyen erős csapatról van szó – mondja Kilvinger Bálint, az ETO University vezetőedzője. A játékunkon nem változtatunk, hűek maradunk saját magunkhoz. Szeretnénk sikerélményekkel gazdagodni, és persze megpróbáljuk kihasználni, hogy a Veszprém csütörtökön még a Bajnokok Ligájában játszott meccset. Tisztában vagyunk vele, hogy nem szabad engednünk az ellenfelet gyors gólokat szerezni, hiszen ez az egyik nagy erősségük. A befejezések pontosságát is szeretnénk javítani, és az is fontos, hogy egy hasznos mérkőzést játsszunk.”

A Veszprém csütörtökön a Sporting elleni BL rangadón 32-31-re győzött. A bajnokságban a papírformának megfelelően mind a tíz bajnokiját megnyerte a címvédő, köztük a Szeged elleni idegenbeli rangadót is. Friss hír, hogy a csütörtöki Bajnokok Ligája mérkőzésen megsérülő Yanis Lenne biztosan nem lép pályára az ETO ellen.

„Védekezésben és támadásban is szeretnénk fejlődni ezen a mérkőzésen, hogy aztán a Komló elleni találkozón még jobb játékkal rukkolhassunk elő” – tette hozzá Uros Vilovski, az ETO University Handball Team csapatkapitánya.

Időpont: 2025. december 7., vasárnap – 17:30
Helyszín: One Veszprém Aréna, Veszprém
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás

hu_HU