Öt gól… Összesítésben ennyivel veszítette el az ETO University Handball Team az elmúlt három bajnoki mérkőzést. Az FTC és a Budai Farkasok ellen idegenben, 1-1 góllal, míg a Plertől hazai pályán hárommal kaptak ki. Megtört a csapat kezdeti lendülete, de mindenki azon dolgozik, hogy már a Gyöngyös elleni bajnokin kijöjjön a gödörből. Pénteken 18 órától két hat pontos csapat találkozik a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Jegyek a találkozóra elérhetőek a jegymester.hu weboldalon vagy kapunyitástól (17:00) a helyszínen.
„Nyomot hagyott bennünk az elmúlt két vereség, nem kell tagadni, főleg mentálisan. Ezen nagyon sokat dolgoztunk a héten. Többször hosszasan beszélgettünk arról, mi az, ami erőt adhat, hogy megtaláljuk a kiutat. Tudjuk, hogy ilyen hullámvölgyön minden csapat átesik, a döntő az, hogy ebből a gödörből milyen hamar tudunk kijönni. Az utolsó két mérkőzésen többet hibáztunk, a végjátékokat sem tudtuk jól befejezni, amikor pedig lehetőségünk lett volna nem tudtunk ellépni. Ilyen hibákat pedig az ellenfél kihasználja. A Gyöngyös egy agilis csapat, amelynek magja már évek óta együtt dolgozik. Nehéz, küzdős mérkőzésre számítok. Egyértelműen győzni szeretnénk, nem is lehet más a cél az elmúlt mérkőzések tükrében” – mondta el Kilvinger Bálint vezetőedző.
A Gyöngyös a szezon során a Szigetszentmiklós, a Balatonfüred és a Komló ellen tudott nyerni, a négy vereség pedig papíron erősebb csapatok ellen jött össze (Veszprém, Szeged, Tatabánya, FTC). A gólszerzés terén megoszlanak a terhek a csapaton belül, hiszen kilenc olyan gyöngyösi játékos van, aki több mint tíz gólos. A házi góllövőlista első helyét hárman foglalják el: Edwards Olivér, Lang Zalán és Nagy Ádám is 21-21 találatnál jár.
„Az, hogy győzzünk a Gyöngyös ellen most talán még fontosabb, szükségünk van a sikerre, az önbizalmunk miatt is” – tette hozzá Milos Bozovic.
Időpont: 2025. október 24., péntek – 18:00
Helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás







