A K&H férfi kézilabda liga 21. fordulójában az ETO University Handball Team együttese a NEKA ellen lépett pályára. Az első félidő szoros eredményt hozott, és 10-10-es döntetlennel zárult. A második játékrészben magasabb fokozatra kapcsolt az ETO és végül hat gólos győri győzelemmel zárult a mérkőzés.
Kilvinger Bálint a Dörnyei, Balogh, Bombac, Vilovski, Bozovic, Laurinyecz hatossal, a kapuban pedig Pásztorral kezdte meg a találkozót. A mérkőzés első gólja Dörnyei nevéhez fűződött, majd Bozovic és Vilovski is betalált, valamint Pásztor több hazai helyzetet is védett (0-3). A 7. percben Sótonyi László kikérte első idejét a mérkőzésen, majd megszületett az első hazai találat is (1-3). A 12. percben kiegyenlített a NEKA, majd egy perccel később a vezetést is megszerezte (6-5)., majd a 19. percben két góllal is vezetett (7-5). A félidő utolsó tíz percére Pásztor bravúros védéseinek köszönhetően egy gólos NEKA előnnyel fordultak a csapatok (7-6). A 26. percben Bombac meglőtte századik gólját ETO mezben, mellyel kiegyenlített együttesünk (8-8). Végül a játékrész 10-10-es döntetlennel ért véget.
A második harminc perc Pásztor védésével és Bozovic góljával indult (10-11). Vilovski két góljának köszönhetően a 35. percben két góllal vezetett együttesünk (11-13). Nem tudott elszakadni egy-két gólnál többel egymástól a két csapat, így a 45. percben 16-17-es győri vezetés állt az eredményjelzőn. A 48. percben Lang góljával három volt a két csapat közti különbség (16-19). A végjátékra 17-21-es ETO vezetéssel fordultak a csapatok. Az utolsó percekben sikerült tartania csapatunknak a kidolgozott előnyt és végül 22-28-as győri győzelem született a találkozón.
Kilvinger Bálint: „A második félidő is nagy csata volt. Gratulálok a NEKA-nak, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. A védekezés és a kiváló kapusteljesítmény segített minket, hiszen támadásban nem ment a mai napon. Az elmúlt két hét időszakát magunkban hordoztuk, és ez a sebességen is meglátszott. A második félidőben a rutin döntött és hogy nem kellett belemennünk egy szoros végjátékba. Örülök a győzelemnek és köszönjük szurkolóinknak, hogy elkísértek bennünket.”
Pásztor Imre: „Szeretnék én is gratulálni. Úgy gondolom egy nagyon jó mérkőzést játszottunk. A védekezés volt a kulcs, tudtuk, hogy a hazaiak gyors játékot játszanak. Ezt többször sikerült megállítani és a felállt fal elé kényszeríteni őket. A második félidőben az 50. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor tudtunk több fontos labdát szerezni és ezzel megnyerni a találkozót.”