A magyar kézilabda egyik tehetsége, a győri születésű Krakovszki Zsolt, a német HSG Wetzlar csapatából hazatér, és a következő szezontól az ETO University Handball Team kézilabda csapatát erősíti. A 22 éves válogatott jobbszélső ezzel visszatér szülővárosába, ahol új kihívások várják.
A következő idénnyel és a klub jövőjével kapcsolatban újabb fontos játékos szerződtetését jelentette be az ETO University Handball Team. A győri születésű magyar válogatott Krakovszki Zsolt nyártól magára ölti a zöld-fehér szerelését.
„Zsolt személyében egy olyan játékost igazoltunk, aki nemcsak a pályán, hanem az életben is példát mutat a fiatalok számára. Zsolt egy fiatal, dinamikus, de már nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékos. Az elmúlt években bebizonyította, hogy megállja a helyét mind a Bundesliga szintjén, mind pedig a magyar válogatottban. Úgy látjuk, hogy a következő évek egyik meghatározó magyar játékosa lehet, ezért hosszú távra tervezünk vele. A sport mellett az oktatás is rendkívül fontos számunkra, és büszkék vagyunk arra, hogy Zsolt tanulmányait tovább folytatja a Széchenyi István Egyetemen” – mondta Uhlig Rita, a Győri ETO-UNI FKC Kft. ügyvezetője.
Krakovszki Zsolt 2002-ben született Győrben, és a Győri FKKA utánpótláscsapatában kezdte pályafutását, majd 2017-ben a Nemzeti Kézilabda Akadémiához igazolt. 2024 nyarán szerződött a német HSG Wetzlarhoz, ahol magyar játékosként bizonyíthatott a Bundesligában. A válogatottban eddig 15 mérkőzésen 26 gólt szerzett, és fontos tagja volt a 2024-es Európa-bajnokságon az 5. helyen végző magyar csapatnak.
„Sajnos úgy érzem, hogy a Wetzlarhoz fűzött elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogy én azt elterveztem. Adódott egy nagyszerű lehetőség Győrből, Uhlig Rita felvázolta az ETO jövőbeli terveit, amik passzoltak az én elképzeléseimhez, természetesen egy plusz motiváció, hogy itt kezdtem a kézilabdát. A klubnak 3. hely a célja a jövő évi szezonban és az európai kupa indulás, úgy gondolom, meglesz rá minden esélyünk, és szeretnék meghatározó tagja lenni ennek a csapatnak így, segíteni abban, hogy ezt a célt elérjük. Idén is figyelemmel kísértem a klubot, láttam, hogy nagyon szeretik a csapatot a szurkolók mindenhova elkísérik őket. Remélem, hogy a jövőben még többen kilátogatnak majd és közösen érhetjük el a céljainkat. Az ETO és a Széchenyi István Egyetem támogatása lehetőséget ad arra, hogy a pályán és azon kívül is fejlődjek. Hiszem, hogy hosszú távon egy sportolónak több lábon kell állnia, és Győrben erre minden adott” – nyilatkozta Krakovszki Zsolt a szerződés aláírását követően.
Nagyon várjuk, hogy Zsolt ismét magyar pályán bizonyítson, és Győr városának büszkesége legyen mind a sportban, mind a tanulmányai terén.