Az ETO University Handball Team játékosai július közepén megkezdték a felkészülést a régóta várt NBI-es szezonra. A tavalyi évhez képest a csapat kerete átalakult, így egy sorozatot indítva mutatjuk be új játékosainkat. A harmadik részben Dörnyei Borisz mutatkozik be.
A fiatal szélső játékos karrierjét Veszprémben kezdte, majd két éves szerbiai kitérő után tért vissza Magyarországra, méghozzá Győrbe. A vele készült interjút olvashatják most el.
Talán a legkézenfekvőbb kérdéssel fogom kezdeni. Hogyan és miért a kézilabdát választottad sportodnak?
Igazából sok sportot kipróbáltam a bátyámmal együtt. Mindenhova elmentünk, aztán ha jól emlékszem harmadik osztályos voltam, amikor elindult a kézilabda a mi korosztályunk számára. Ekkor lementem egy edzésre, és megtetszett.
Mégis mi az, ami megfogott a kézilabdában?
Egyébként ment a foci is mellette, de az nem komoly szinten, hanem iskolában elvittek tornára. Igazából a kézi edzés volt az, amit nagyon vártam. Nem tudom megfogalmazni mi az, ami megfogott benne. Talán a közeg, az hogy ott tényleg barátokkal voltam vagy barátokat találtam. Meg talán az első edzőm, ő nagy hatással volt rám.
Az első perctől kezdve a szélső volt a posztod, vagy kipróbáltad magad máshol is?
Úgy mentem le az első edzésemre, hogy kapus akartam lenni. A vicces a történetben az volt, hogy nem vittem magammal hosszú nadrágot. Meg az edzésen mondták, hogy mivel balkezes vagyok, nagyobb hasznomat vennék a mezőnyben, viszont a termetemből adódóan átlövőként nem tudnék érvényesülni, így kerültem szélre.
Minden posztnak vannak nehézségei és könnyebbségei. Számodra mik voltak ezek?
A kiszolgáltatottság talán a legnehezebb. A szélső egy eléggé olyan poszt, ahol nagyon függünk a társaktól. De egyébként nem cserélnék senkivel. Én biztos nem lennék például átlövő és nem csak a termetem miatt. Szeretem az indításokat és a labdával való futást is. Félre ne értsd én is, – de szerintem a poszttársaim is – szoktam ideges lenni, amikor futunk, de nem jön a labda. Viszont, mint már mondtam, nagyon szeretem, ha indítanak.
Elérkeztünk oda, hogy mesélj kicsit nekünk arról, milyen utat jártál be a karriered során.
Veszprémben születtem, ott kezdtem el kézilabdázni. Gyakorlatilag ott végigjártam a ranglétrát. Ez után úgy hozta a sors, hogy 2 évre Szerbiába igazoltam. Az ott eltöltött idő után szerettem volna váltani és akkor jött ez a győri lehetőség. Nem volt nehéz a döntés, hiszen szerettem volna váltani, és az itt felvázolt elképzelés tetszett nekem. Ez egy olyan lehetőség számomra, ami egy jó ugródeszka is lehet akár, de a lényeg, hogy egy nagyon jó keret alakult itt ki.
Több hete készül már együtt a csapat itt Győrben, valamint már edzőmérkőzéseket is játszottatok. Milyenek a tapasztalatok? Milyen a felkészülés?
A felkészülés kemény mint mindig, ezt nem lehet elkerülni. Úgy gondolom, hogy mindenki kellően fáradt már, de a hangulat nagyon jó csapaton belül. Kezd kialakulni a csapatkohézió is. Persze még nagyon sok munka van, de szerintem a szezon elejére vagy pár mérkőzés után össze fog állni ez az egész. Játszottunk már felkészülési találkozót, amiket megnyertünk. Ezek a mérkőzések jó tapasztalatok voltak. Ezekből ki tudunk indulni, illetve a videók alapján tudjuk elemezni a találkozókat, ki tudjuk szűrni a hibákat és tovább tudunk dolgozni azok javításain. Szerintem ez egy jó kezdés volt, reméljük, hogy így folytatjuk majd tovább.
A csapatnak a célkitűzése a következő idényre a stabil bennmaradás. Neked mik a személyes céljaid a szezonra?
Nekem is mindenképpen az, bennmaradjon az ETO az első osztályban, valamint az, hogy egy stabil játékos legyek itt és szeretnék egy jó szezont majd a hátam mögött tudni. Bízom abban is, hogy az idény első felében sikerül a stabilitást elérni, így nem kell a végén izgulni a bennmaradásért.
Az évek során alakult-e ki valamilyen szokásod, rituáléd a mérkőzéseken, edzéseken?
A páros és páratlan számokkal vannak ilyen babonás szokásaim. Például, hogy miből mennyit csinálok azokat páratlanul szoktam akármit mondanak, vagy eggyel kevesebbet vagy eggyel többet csinálok. Érdekes, mert mindig eggyel többet szoktam inkább, mivel nem szeretem elcsalni a feladatokat. Ilyen még, hogy a jobb oldalammal kezdek mindent, öltözést, zokni, cipő felvételt. Igazából nem csak a kézilabda pályán alakultak ki ezek a dolgok, hanem az életben is, például a hangerőt a kocsiban vagy a TV-n is páratlan számúra állítom. Ezért is volt érdekes a 48-as mezszámon, de ott ezt nem bánom.
Beszéltünk már kemény munkáról, babonáról. Viszont az is érdekelne, hogy ha éppen nem kézilabdázol mi az, amivel feltöltődsz?
Mindent egyben nézve, ami engem igazán ki tud kapcsolni, az az, ha a családommal vagy a barátaimmal lehetek. Legyen az egy kávé, ebéd vagy mozi, a lényeg az együtt töltött idő. De azt is szeretem, ha csak otthon vagyok, bekapcsolok egy jó filmet vagy sorozatot és rendelek egy finom ételt.
Győrben nagy hagyománya van a kézilabdának. Sokan várták már, hogy a férfi csapatnak is lehessen szurkolni a legmagasabb osztályban. Mit üzensz nekik?
A koromból adódóan sajnos emlékeim nincsenek arról, hogy milyen volt a férfi kézilabda Győrben. Viszont ahogy Te is mondtad, illetve már több helyről hallottam hatalmas csapat volt itt. Egyértelmű a célunk, szeretnénk újra felrakni a klubot a kézilabda térképére. Szerintem egyébként egy nagyon szerethető és egy végletekig küzdő csapat lesz, akivel a szurkolók találkozhatnak majd. Nagyon szeretnénk, hogy minél többen jöjjenek a meccseinkre, hiszen szükségünk lesz rájuk.
