Az úti cél: Eger!

A K&H férfi kézilabda liga második fordulójában az ETO University Handball Team az Eger otthonába utazik.  A találkozó 2024.09.13-án, pénteken 18 órakor kezdődik a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Izgalmas játékot hozott az ETO University Handball Team első mérkőzése, hiszen egy végletekig kiélezett végjáték után 31-30-ra győzött Kilvinger Bálint vezette alakulat. A srácokra újabb erőpróba vár pénteken, hiszen az Eger otthonába utaznak.

A vendéglátóink mögött már két bajnoki találkozó is áll, hiszen augusztus 31-én az 5. fordulóból előrehozott mérkőzésen az OTP Bank-Pick Szegeddel találkozott, ahol 41-23-as vereséget szenvedett. Az első fordulóban fordulatos mérkőzésen a Csurgó ellen csak hajszálon múlt a pontszerzés az egrieknek, végül 26-25-ös vereséget szenvedtek. Az Eger együtteséhez hat játékos –Bőti Dominik, Czabula Máté, Szöllősi Olivér, Nikola Asenic, Reza Jagedari, Özgür Sarak – csatlakozott.

A találkozón a Nagy Ferenc, Túróczy József játékvezető-páros fújja majd a sípot.

A találkozó előtt a múlthéten élete első NBI-es mérkőzését játszó Lang Zalánt kérdeztük az első mérkőzés tapasztalatairól és az Eger elleni küzdelemről:

hu_HU