Az ETO University Handball Team játékosai július közepén megkezdték a felkészülést a régóta várt NBI-es szezonra. A tavalyi évhez képest a csapat kerete átalakult, így egy sorozatot indítva mutatjuk be új játékosainkat. Az első részben a 169-szeres magyar válogatott kézilabdázót, Balogh Zsoltot ismerhetik meg közelebbről.
A rutinos játékos a Ferencváros együttesétől érkezett Győrbe, de karrierje során számos csapatban és külföldön is megfordult. A vele készült interjút olvashatják most el.
Sokan sok mindent tudnak rólad, hiszen kikerülhetetlen alakja vagy a magyar férfi kézilabdának. Mégis avass be minket, hogy hogyan ismerkedtél meg a kézilabdával, és miért pont ezt a sportágat választottad?
A szülővárosomban, Orosházán akkoriban nem nagyon volt más lehetőség mint a labdarúgás, így én is azt kezdtem el sportolni. Tíz éves lehettem, amikor a kézilabda elindult a városban, és akkor lehetett elmenni egy edzésre. Az egyik hétvégén láttam egy kézilabda mérkőzést és nagyon tetszett, ezért hétfőn jelentkeztem edzésre. Ott egyből biztattak, hogy milyen jó, hogy balkezes vagyok, mivel az ritkaságnak számít. A kézilabda így egyből szerelem lett első látásra és ez a szerelem már huszonöt éve tart.
Orosházán kezdted a kézilabdát, de megfordultál többek között Szegeden, Tatabányán, sőt a német Magdeburg együttesénél is. Hogy alakult az utadat, aminek a végén most itt, Győrben, az ETO-ban kötöttél ki?
10 éves koromtól kezdve egészen 16 éves koromig voltam Orosházán, itt NBI/B és felnőtt szinten is már játszottam és utánpótlás válogatottként kerültem a PLER csapatához Budapestre. Ott játszottam öt szezonon keresztül és ekkor mutatkoztam be az NBI-ben illetve az első felnőtt válogatott meghívómat is ott kaptam meg. Volt egy egy éves külföldi kiugrásom a Bundesligába. Nekem nagy álmom volt, hogy eljussak oda és a húszas éveim elején ez meg is adatott nekem, hiszen volt egy Bundesliga szerződésem a Magdeburggal, akik azóta BL győztesek, szóval egy elég jó nevű klub. Abban az időben még feltörekvő csapat volt, sajnos az a szezon nem sikerült túl jól nekem, hiszen sérülésem is volt és gyakorlatilag a 2 évből egy év után visszatértem Magyarországra. A PLER-ben volt edzőm, Nagy Karcsi hívására érkeztem Gyöngyösre, amely egy feljutó csapat volt szintén és azzal az együttessel akkor a legjobb eredményt értük el, a 6. helyezést. Azt hiszem azóta is talán a legnagyobb siker ott. Az az időszak jól sikerült nekem és a csapatnak is. Ezután igazoltam Szegedre, ahol 7 évet töltöttem el. Ez a periódus volt talán a legemlékezetesebb hét év az életemben és ekkor voltam a legjobb korban is. Szegedről Tatabányára igazoltam, ott 3 évet játszottam illetve Tatabányáról pedig 2 éve a Ferencvároshoz szerződtem. Az ott eltöltött idő után érkeztem Győrbe.
Az elején említetted, hogy a kézilabda szerelem volt első látásra. Mi az, ami megfogott benne? Jobbátlövőként okozott valami nehézséget a posztodon?
Nagyon látványosnak találtam a sportágat és ez volt az ami egyből megtetszett. Valamint az, hogy szabadjára lehet engedni a kreativitást is. Ezért is vagyok belső posztos. Szélsőként vagy beállóként nem tudnám elképzelni magam, mert azok kiszolgáltatott pozíciók, jobban függenek a társaktól. A belső pozícióban azért jobban kitudnak jönni az egyéni képességek. A bal kezemnek köszönhetően pedig a jobbátlövő poszton kötöttem ki.
Két hete, július közepén kezdte meg a felkészülést az ETO. Milyenek az első benyomásaid?
Nagyon vártam már a szezont és kíváncsi voltam az új társakra is. A csapatban van, akit ismerek régebbről, valakivel együtt is játszottam, valakivel csak ellenfélként találkoztam és természetesen akadnak olyanok is, akikkel most találkoztam először. Nagyon pozitív az kép, és nagyon jól dolgozunk együtt. Azt látom, hogy kezd egy nagyon jó öltöző kialakulni, nyilván ez időigényes, de jó úton haladunk. Az edzésen is mindenki 100%-ot nyújt, úgyhogy várom azt, hogy elkezdődjön a bajnokság. De addig még hosszú út áll előttünk az edzéseken nagyon sokat kell dolgoznunk, illetve az, hogy az egyénileg jó kvalitással rendelkező játékosokból egy csapat kialakuljon az létfontosságú. Ezért kell még idő, de ahogy mondtam nagyon jó úton vagyunk és várjuk már a kezdést.
Ha már szóba is került a következő szezon. A csapat célját mindenki tudja, ami nem más, mint a stabil bennmaradás. Viszont a Te személyes céljaidra lennénk kíváncsiak…
Azért új csapatként mindig óvatosan kell szerintem a célkitűzésekkel bánni, ezért én azt mondanám, hogy egyértelműen a biztos bennmaradás legyen az elsődlegesen kitűzött célunk. Én titkon abban bízom, hogyha minden jól megy, akkor a szezon felénél, mondjuk karácsonyra már szeretném, hogy ezt kirajzolódjon, hogy ne ezen kelljen aggódnunk tavasszal, hanem akkor lehet már egy új célt majd kitűzni magunk elé.
A csapatban a 19-es számot választottad mezszámodkét, viszont gyerekként a 9-esben kezdtél el kézilabdázni. Hogy alakult ki a jelenlegi szám, mi a története?
A története nagyon egyszerű. A kedvenc számom a kilences, gyerekként ebben kezdtem el játszani. Amikor igazoltam a csapatokba, akkor, ahol foglalt volt ott nem tudtam ezt a mezt viselni. Gyöngyösön volt először, hogy 29-es lettem, mert március 29-én születtem, és a 9-es benne volt. Amikor Szegedre igazoltam, akkor a 29-es és a 9-es is foglalt volt, így a kettő közötti számot választottam, amiben volt kilences, így lett 19. Ez akkor nagyon bevált és azóta is. Néha kicsit kellett harcolnom emiatt, de szerencsére Imre Bence nagyon készségesen felajánlotta, hogy ő szívesen átadja nekem én elfogadtam. Azt gondolom, hogy jól járt vele. Mondtam is neki, hogy válogatottat csináltam belőle, mert lecserélte a számot. Győrben tavaly Nagy Martin viselte ezt a számot, de ő is készségesen felajánlotta, hogy szívesen megválik tőle. Így lettem végül tizenkilences és most már ezen nem is akarok változtatni.
Utolsó kérdésként egy kicsit személyesebb, mégis a mérkőzésekhez kapcsolódik. Van valami rituáléd, babonád, amit a meccsek előtt elvégzel?
Ezen azért gondolkoznom kell. Talán egy olyan dolog van, amit babonának, megszokásnak mondanék, de hogy mitől alakult ki azt nem tudom. Inkább tényleg megszokásnak mondanám, hogy mérkőzések előtt a bemelegítésnél az utolsó közös futó résznél, amikor a felezővonalhoz érünk, akkor mindig átlépek teljes testtel az ellenfél térfelére és ott fordulok meg. Ez az utóbbi időben alakult ki és így megmaradt. Van még egy szokásom, amit szintén nem babonának neveznék. Ha tudok, akkor a mérkőzés napokon egyedül vagyok az összecsapásig. Nyílván család függő vagy gyerek függő de, ha tehetem, akkor ezt így szoktam csinálni. Illetve a mérkőzések előtti este is sokszor szeretek már egyedül lenni és hangolódni. A mérkőzés napokon már nem nagyon foglalkozok semmivel, se ügyintézéssel, se baráti találkozóval. A mérkőzésre próbálok fókuszálni.
